Újabb sikeres évet zárt a Médiaunió Alapítvány

2018-ban a hazai élelmiszerek fontossága került célkeresztbe

Budapest, 2019. január 31. – A 10 éves Médiaunió Alapítvány 2018-as kampánya is egy kiemelkedően fontos, aktuális társadalmi ügyre hívta fel a figyelmet. A tavalyi évben a „Hazai minden előtt!” elnevezésű kampány a hazai élelmiszerek vásárlásának és fogyasztásának előnyeire, a hazai ízek fontosságára, illetve az élelmiszerek megbízhatóságára hívta fel a figyelmet.


Az alapítvány megalakulása óta eltelt tíz évben nagyot változott a világ, ezt maguk az alapítók mesélik el az évfordulóra kiadott dokumentumfilmben, amely elérhető a Médiaunió Alapítvány honlapján és YouTube csatornáján. Az átalakuló médiafogyasztási szokásokra reagálva folyamatosan újító szervezet a hazai élelmiszerek kapcsán is professzionális hozzáállással, illetve a lakossági igényekre reflektáló aktivitásokkal érte el, hogy a kampány alig hathetes indulását követően már 22 százalékos ismertséget ért el az országosan reprezentatív IPSOS OMNIBUS mérése alapján.
Schmidt Mária, a Médiaunió Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott: „Lehetetlenség mindenkit felsorolni, aki a tíz év során segítette a munkánkat. Számtalan reklám és PR-ügynökség, kreatív szakember, producer, neves rendező, operatőr, gyártó, kameratechnikát kölcsönző cég, médiafigyelő, kutató, civil és állami szakértő állt mellénk. A média továbbra is pro bono adja felületeit, évente több mint félmilliárd forint tarifaáron számított értékben kaptunk felületeket a társadalmi célú kampányainkhoz.” A társadalmi célú hirdetéseken túl az alapítvány 2018-ban pontosan 100 cikket tudott generálni a médiában, amelyek további megjelenéseket eredményeztek. A tavalyi kampányban jelentős szerepet vállalt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Élelmiszer Feldolgozók Országos Szövetsége is. Anyagilag és szakmai tudásukkal egyaránt segítették az alapítvány munkáját.
Schmidt Mária a siker egyik kulcsaként az ősszel indult „Keresd a hazait!” elnevezésű nyereményjátékot is megjelölte, melynek keretében 45 799 hazai élelmiszert tartalmazó blokk AP-kódját töltötték fel a játékosok. A származási hely megállapítása nem minden esetben egyszerű, ám azokban az esetekben, amikor a termék címkéjén szerepel a származási hely (Magyarország), ennek megfelelő logó/védjegy, vagy magyar cég van feltüntetve gyártóként, az élelmiszer hazainak minősül. A kampány sikerét bizonyítja a rengeteg feltöltött AP-kód, ami azt is jelenti, hogy a fogyasztók egyre tudatosabban választják ki a megvásárlásra kiszemelt termékeket, ezzel beteljesítve a Médiaunió kampányának célját.
A tavalyi kampány legnagyobb újítását mégis a slam poetry fiatal képviselőinek bevonása jelentette, Bánóczi Bea, Bárány Bence és Mészáros Péter verses formában fogalmazta meg a magyar termékekhez fűződő viszonyát. A slammerek műveiből készült a humoros, helyenként komolyabb hangvételű videók széles körben hirdették a hazai termékek fontosságát. Ezzel a Médiaunió Alapítvány sikeresen szólította meg a fiatalabb rétegeket, akikhez a társadalmi célú reklámokon és a komolyabb hangvételű cikkeken keresztül nem juthatott volna el.
Természetesen a kampány sikere nem csak az egy év alatt elért számokban mérhető, hiszen hosszú távon a hazai termékek iránti tudatosság növekedése határozza meg azt, hogy sikerült-e ráébreszteni a hazai fogyasztókat, hogy a kiváló minőségű, biztonságos hazai élelmiszerekkel csak jól járhatnak.


Kapcsolat, interjúszervezés:
Szűcs Péter
vezető tanácsadó
Open Communications Kft.
A: H-1137 Budapest, Szent István park 16.
M: +36 20 594 7472
E: peter.szucs@opencom.hu